közkívánatra

Miután százak és ezrek követelik, hogy fogjak újra blogoláshoz (ez persze költői túlzás, de mikor két, nem a legszorosabb ismeretségi körbe tartozó ember is azt mondta tíz percen belül, kár, hogy már nem frissítek, meghatódtam), úgy döntöttem, most, mikor minden korábbinál kevesebb időm lenne ilyesmit csinálni, újra belefogok.
Persze rengeteg minden írnivalóm lett volna, most a legfrissebbet írom meg.
Jyrki Katainen a finn politika ifjú titánja, azt hiszem korombeli, a Kokoomus néven futó konzervatív párt elnöke, a jelenlegi pénzügyminiszter, ma sajtótájékoztatót tartott.
Közbevetés: ez lehet, hogy egy külön postot igényelne, de ha már szóba került leírom itt.
Tehát: tudomásom szerint ezen nagyon sokat nem szoktak kombinálni azok se, akik értenek hozzá, én most itt arra hagyatkoznék, hogy szoktam tesztelni a finn választásoknál a választási robotot (Helsingin Sanomat), és itthon buzgón kitöltöttem a Progresszív Intézet tesztjét. Ezeket kiegészítve történeti ismereteimmel és a sajtóból szerzett információkkal, úgy képzelem van értelme annak, amit írni szándékozok.
Tehát még egyszer: a finn pártrendszer - történeti alakulása és a finn és a magyar politikai kultúra különbözése okán (ami történeti és éghajlati okokon kívül talán szoros összefüggést mutat a választási rendszer specialitásaival - ácsi: itthon az egyetlen kiút a finn választási rendszer adaptálása!) - jelentősen különbözik a számunkra megszokottól. Anélkül, hogy az ismertetésbe belemennék, továbblibbenek arra a kérdésre, amiről beszélni szeretnék: hogy tudniillik a finn Kokoomus, amely, akár a FIDESZ-MPP, szintén az Európai Néppárt tagszervezete, hogyan lenne elhelyezhető a magyar párttérben. A dolog gazdasági-ideológiai vetületét tekintve: a Kokoomus rég bezárta (volna) azokat a szárnyvonalakat, bezárta (volna) azokat a kórházakat, kiszervezte és magánosította (volna) azokat a városi hőközpontokat, amelyekért a FIDESZ élőláncokat szervez. Erre kár több szót vesztegetni, a FIDESZ jellegzetesen baloldali gazdasági programjával szemben a Kokoomus jellegzetesen jobboldali gazdasági filozófiát űz (ez persze ennél bonyolultabb, mert a mostani Kokoomus jellegzetes posztmodern-populista vonásokat is mutat, és a finn konszenzus-politika nyomán a gazdasági programok sincsenek halálosan távol egymástól és a középtől, de mindenesetre ez a politikai közép sem ott van, ahol nálunk). Kulturális értelemben a FIDESZ globalizáció-, EU-, Nyugat-, stb- szkepszise, nemzeti partikularizmusa, vidékközpontúsága inkább a kisebb populista pártokkal (Perussuomalaiset - "bázisfinnek", ill. a baloldali-konzervatív kereszténydemokraták) és az agrárpártban gyökeredző centrumpárttal (Keskusta) rokonítható. A Keskusta természetesen a Liberális Unióban tag, és európai képviselői a liberális frakcióban tevékenykednek, ami bizonyos esetekben (Paavo Väyrynen!!!) kimondottan komikus. Ha azt mondjuk, hogy az MDF-nek van koherens programja, akkor az nem esne ettől (a Kokoomus-tól) messzire, de ezt macerás állítani. Slusszpoén: ha szadeszes válaszokat adok a HS választási robotján, akkor Kokoomus-os és zöld párti képviselőkkel fogok egy brancsba kerülni, megítélésem szerint az SzDSz pontosan a két párt közé kerülne a politikai palettán, mert gazdasági értelemben inkább a konzervatívokhoz, kulturális értelemben inkább a zöldekhez állnak közelebb.
Akkor rátérnék a post témájára. Katainen elmondta, hogy a javában zajló krízis (magyarul az alakulása és a kimenetele) nagyon nehezen megjósolható. Szerinte a helyzet annyira bizonytalan, hogy nem lehet pontos előrejelzéseket adni. Ami biztosnak látszik, hogy a finn gazdaság 2%-kal legalább csökken az évben. A pótköltségvetésben 1,6 milliárd eurós kiesést számolnak a jövedelemadók terén. 30 milliárd euróra becsülte azt a mennyiséget (erre az évre öt milliárdra), amit a következő években a finn költségvetésnek hitelben fel kell vennie. Ezt főképpen azért, mert az adócsökkentés másként nem finanszírozható (ha valaki érti, hogy mi az adócsökkentés értelme, ha nem finanszírozható, az magyarázza el kommentben). Sajnálja azokat, akik elvesztik a munkájukat, de milyen jó lesz azoknak, akiknek nő a jövedelmük az adócsökkentés és a viszonylag jelentős béremelkedés miatt, miközben az árszint visszaesik.
Hangsúlyozta, hogy finn állami eszközökkel nem lehet a krízisből kilábalni, mert a nemzeközi piacoknak kell magukhoz térni. Nem lesz adóemelés sem fűnyíró, de szerkezeti változtatások szükségesek. Hm. Érdekes dolgok ezek.

szekértáborok

A PH-bejegyzés óta rengeteg idő telt el, közben vele is váltottam pár mailt (az inkognitója megmaradt). Lehet, hogy az elitcsere keretében azóta ő is megszűnt (jó, nem ez volt a legerősebb viccem az utóbbi években).
Tudom, hogy ijesztő picit a bejegyzés címe, de rövid leszek, és egy jópofa, ráadásul finn szempontot szeretnék a címben jelzettekhez hozzátenni. A személyes szál az ügyben, hogy a drága jó finn levéltárosok meghívtak az egyesületük decemberi programjára, ami egy színházi előadás megtekintése lett volna a helsinki városi színházban (itt). A darab 1968-cal, a hozzá tartozó hangulattal, a baloldali felhorgadással, radikalizálódással, miegyebekkel foglalkozik. Megidézi Kekkonen elnököt is, állítólag Antti Litja egészen kiválóan formálja meg, pedig nem kis feladat (teljesen zárójeles ügy, hogy a wiw-en van egy Kekkonen-regisztráció, szerintem nagyon jó szöveggel, nem tudom, ki hozta létre, de gratulálok neki (zárójel a zárójelben: nem csekkoltam az adatokat, de ha már, akkor a második keresztnevét is regisztrálni kellett volna - Urho Kaleva Kekkonen -, és nem lényegtelen, hogy nem négyszer, hanem ötször választották köztársasági elnökké. Ezzel együtt a szöveg stílusa és tartalma olyan, ahogy szerintem a történelmi ügyekről írni érdemes). Viszont az előadás elmaradt, ezért kénytelenek voltunk sörözni, a kaisla kitűnő helyen van, az otthoni viszonyokhoz képest (számomra) igen hosszú a sörlapja, és végre ittam gambrinust csapból, aki tudja, miről beszélek, annak úgysem kell magyarázni.
Na most, ha a bevezetésből sikerült esetleg kievickélnem, akkor hozzáfognék magának a mondandómnak az elővezetéséhez, bár lehet, hogy rövidebb lesz mint az eddigiek...
Amint azt esetleg láttátok is, a színház honlapján lehet megjegyzéseket fűzni az előadásokhoz, azok között akadtam rá egyre, amit ugyan képtelen vagyok pontosan lefordítani, de én ordítva röhögtem rajta. Azért megpróbálom:

"Nagyszerű darab, nagyszerű téma, a színészek nagyszerűségéről nem is beszélve. Eszembe juttatta a saját ifjúságomat, az iskolát, az iskolatanácsokat, és a borzasztóan szégyenletes, mindent elborító átpolitizáltságot a hatvanas-hetvenes évek fordulójától kezdve. Jómagam a másik, jobbos széléhez tartoztam a történetnek, de el kell ismerni, hogy a komcsiknak egyértelműen jobb bulijaik és jobb dalaik voltak - még mindig el tudnám énekelni az összeset. Az előadás felidézte bennem a második világháború utáni időszak történetét, a Kelet és Nyugat közötti egyensúlyozást - ezt a politikai elit nagyrészt hozzáértően csinálta."

Miután kénytelen voltam szabadon fordítani a szöveget, idemásolom eredetiben, ha valaki jobb fordítást tud, szóljon!
"Hieno aihe, ja hieno näytelmä, näyttelijöistä puhumattakaan. Toi itselle mieleen omat kouluajat, kouluneuvostot ja hirvittävän hävettävän kaikenkattavan politisoitumisen 1960-70 -lukujen taitteesta lähtien. Itse kuuluin toiseen, eli "Ole Porvari" -laitaan, mutta on myönnettävä, että taistolaisilla l. "stalluilla" oli selkeästi parempi meno ja paremmat laulut - vieläkin osaisin laulaa ne kaikki. Näytelmä palautti mieleen myös sodan jälkeisen historian tasapainoilun idän ja lännen välillä, sen poliittinen elitti teki enimmäkseen taiten."

Ha esetleg Ti nem szórakoztatok olyan jól ezen a szövegen mint én, akkor néhány szót azért hozzátennék. A politikai kettétagoltság Finnországban igen erős volt a '68 utáni felbuzdulás idején. Mindenkinek volt igazsága. Annak is, aki a finnlandizált Finnország öncenzúrájában hazugságot és a szovjet érdekek kiszolgálását, a baloldali radikalizmusban pedig épp azok becsempészését látta a belpolitikába, és annak is, aki ember és ember egyenlőségének tézisét morálisan kötelezőnek, a hidegháborús fegyverkezést, a harmadik világ helyzetét és az utóbbiakra irányuló politikákat az emberiségre és az emberi jogokra nézve súlyosan veszélyesnek látta. Mondjuk ezeket a vitákat kevésbé ismerem. A "megosztottságnak" komoly történelmi előzményeket lehet találni, az 1917-es polgárháborúban a harcokon kívüli (ráadásul ezt főként a hadifoglyokra értve) áldozatok száma mintegy huszonötezerre rúgott, ami többszöröse volt a harci cselekmények során elhunytak számának, hogy csak a legalapvetőbb okokra utaljak. Amúgy az események megnevezéséről ugyanolyan ideologisztikus "szóharc" folyt, mint nálunk '56 esetében (finn-magyar ügyekkel foglalkozók számára közhely, de ettől még érdekes), és ettől nem függetlenül sikerült a két világháború között olyan kulturális környezetet teremteni, hogy a "Két Finnország" kifejezés bizony elterjedt. Tehát amikor valaki - annak érdekében, hogy nehogy megossza a magyar társadalmat - két Magyarországról papolt, nekem nem mondott újat:).
Na most ehhez a háttérhez képest végtelenül bíztató, hogy néhány évtized után ilyen joviális humorral és öniróniával lehet ezekre a dolgokra itt visszatekinteni. Nyilván lehet azzal érvelni, hogy ha az emberrel általában korrekten bánnak, meg tudja venni az autóját, a hétvégi házát és a nyaralását a jó vodka mellé, akkor persze megnyugszik, de én ebben az érvben csak részben hiszek. Minden anyagi helyzet relatív, az ember valakihez képest mindig lehet elégedetlen, rajtunk múlik, hogy űzünk-e kulturkampfot vagy nem.
és ezzel el is érnék a dolog gondolati végére. Karácsony, szeretet, kegyelem, engesztelődés. Mindenkinek. Csak hajrá!

Publius Hungaricus

A mai indexen belakadtam a címben említett szerző hosszú írásába. Mondom, írásába, mert a műfaja számomra kétséges, de legalábbis nem magától értetődő. Sok mindenben egyetértek egyébként vele, a szívemből beszél, de több ponton mást gondolok a világról. A fontos nem ez. Egyébként itt olvasható:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud2


Itt persze eszemben sincs az egész szöveget értékelni, sok energia, idő (és persze toll meg tinta) kellene hozzá. Egyetlen bekezdés érdekel, mégpedig ez:

Megannyi példa van olyan nemzetekre, amelyek képesek voltak kilépni káros szabályaik, szokásaik, normáik szorításából. Az írek közel két évszázad nyomorúságát és hanyatlását rázták le magukról az elmúlt huszonöt évben, a finnek egy még hosszabb ideig tartó gyarmati és félgyarmati lét okozta szellemi rabszolgaságból emelkedtek fel alig egy emberöltő alatt. Az ezígy-ből való kitörés természetesen lehetséges.

Az egy dolog, hogy bár biztosan tudnám osztani a szerző optimizmusát. Hajlok arra, hogy "szabályok, szokások és normák" nem eleve elrendeltek, hanem igenis temporálisak, és történelmi léptékkel mérve gyorsan változnak. Nem látom tehát elkerülhetetlennek pl. Magyarország kulturális kettészakadottságát, ellenkezőleg, én azt nagy pénzzel és nagyon sok energiával, mesterségesen előállítottnak látom. Hiába lehet különböző előképeket találni (kuruc-labanc, meg népies-urbánus), a történeti meghatározottságra, vagy esetleg a többszázéves múltra vonatkozó állítás szerintem egyértelműen tarthatatlan. Zavarban vagyok azonban mutyi-ügyben, valamint tudatlanság és önelégültség ügyében. Gyanús, hogy Petőfi, Széchenyi, Mikszáth, Ady -és a sor jelentősen folytatható - nagyon hasonlókat írtak. Ebben az értelemben bizony Publius Hungaricus szövege nem tűnik másnak, mint egy jó összetevőkkel felmelegített, de nagyon hagyományos periféria-siralomnak, különösen, hogy éppen a kilábalásra vonatkozó javaslatai tűnnek fel a legkevésbé jó lendülettel írtaknak számomra. Persze az optimizmus fontos dolog.
De valójában nem erről akartam írni, azért ez talán mélyebb megfontolást követelne, mint amennyire az előbbi bekezdésben futotta. Természetesen a finn utalás provokálta ki belőlem a bejegyzést, de még mielőtt arra térnék, egy apróság. Ha jól értem, Publius Hungaricus alighanem humán értelmiségi, de még inkább egyetemi oktató, akinek az inkognitóját az Index óvja. Érdekes játék lenne bizonyos utalásokból összerakni, ki is lehet a név mögött. Ilyen elszólás ez a félgyarmati lét. Olyan Berend T.-Ránki szaga van, hogy hujjaj. Nem mondom, hogy ebből követketetéseket lehet levonni, de sok ilyenből el lehetne szórakozni a kirakóssal.
Engem persze az érdekel, hogy Finnország említése az adott környezetben megállja-e a helyét. Maga a megfogalmazás nagyon tetszik, hosszasan ízlelgettem. Gyarmati, félgyarmati lét, és még ráadásul szellemi rabszolgaság. Csak tippelni tudok arra, hogy mire gondolhat a becses szerző.
Kezdjük a léttel (hátha megelőzte a tudatot). A mai Finnország a ködbe vesző államszervezet-előttiségtől kezdve 1809-ig Svédországhoz tartozott, az öblön túli területként, de a területén lévő tartományok semmiféle hátrányt sem szenvedtek a többi tartományhoz képest, hacsak a központtól való távolságot nem tekintjük ilyennek. 1809-1917 között Finnország már valamilyen értelemben autonóm nagyhercegségként a cári birodalom része volt. A kérdés első körben az, hogy ez mennyiben tekinthető gyarmati, félgyarmati sornak.
Ami a dolog svéd részét illeti, nehezen értelmezhető az ügy. A gazdaság szempontjából aligha van értelme, nem ez volt a rendszer logikája. Kulturális avagy állami értelemben nem látjuk magunk előtt azt a finn nemzetet, amelyik nézőpontjából egy másik államba tagozódás önmagában gyarmati létként lett volna értelmezhető. Korabeli panasszavunk ilyesmire legjobb tudomásom szerint nincs. Hasonló se. Az orosz uralom korszaka már esetleg közelebb jöhet ehhez az értelmezéshez. Itt már találunk panaszokat a korszakból, sőt, van olyan finn törtélmi narratíva, amely a finn nemzet születését az orosz elnyomással szembeni harcként írja le. Érdekes viszont, hogy ezek mikor születtek. Az előbbiek ugyanis inkább a korszak végén, sőt, legvégén, tehát már a huszadik században, az utóbbiak pedig a két világháború között voltak jellemzők. Nem véletlenül. A mai történetírás (de legalábbis egy része) hajlik arra, hogy az orosz hatást nem az öröktől fogva élvezett jogok elbitorlására irányuló kísérletként, hanem ugyanezen "jogok" öntudatlan megteremtéseként értékelje. Ami azt illeti, orosz gyarmatosításról akár gazdasági akár kulturális értelemben macerás beszélni, mert hogy nyoma sem található. Inkább ellenkezőleg. A cári hatalom igen széles lehetőséget hagyott a finn kultúra megteremtésére és fejlesztésére, miközben a finn gazdaság restrikciók nélkül élvezhette a hatalmas birodalmi piac áldásait. A századfordulóra a birodalmi orosz nacionalizmus megerősödésének eredményeként megjelentek a finn különállás felszámolására vonatkozó kísérletek, amiket aztán lehetett retrospektíve állandó leigázásnak leírni, de ez nem tárgyszerű.
A "szellemi rabszolgaság" viszont annyira gyönyörű, hogy a "ruszkigyűlölet" legjelesebb ideológusai is megirígyelték volna annak idején. Ha Publius Hungaricus fejében a századfordulós kampány különböző nyomai keltették ezt a képet (fél Európa felszólalt a szegény elnyomott finn nép érdekében, amely - hogy Závodszky Géza örökbecsű mondatát idézzük - a Baltikummal együtt az orosz medve talpa alatt nyögött), akkor a derék finn értelmiségiek jó munkát végeztek...

sorrend

Már megint eltűntem, de ez az október valahogy macerás volt. Most mit lehet tenni. Több mindenről szerettem volna írni, de valahogy a torkomon akadt. Így volt ez a Mozart requiem koncerttel, a Verdiről most inkább nem beszélve. Ezekre most spongyát. Lenne egy csomó minden más is. Nyilván adott esetben fontosabbak, mint amihez most fogok hozzányúlni, de felgerjedt szittya vérem. Úgy is mondhatnám, hogy tele vele a hócipőm, ahogy a magyar sajtó bizonyos egyébként nagyon szimpla dolgokat tálal. Az apropó a Világgazdasági Fórum aktuális versenyképességi jelentése/listája, amelyről volt szerencsém olvasni először a finn sajtóban, aztán jött az Index. Kezdjük az utóbbin. A hír címe, hogy "Nagyot romlott a versenyképeségünk". A lead szerint az Egyesült Államok továbbra is első, a térség országai általában rontottak, Magyarország pedig hat helyet rontva kikerült az első harmadból. Én ekkor már a finn hírből több mindent tudtam ami innen kimaradt. Nyilván itt fontosabb volt, hogy Finnország hosszan első volt a ragsorban, és most visszaesett a másodikról a hatodik helyre. Ebből messzemenő következtetéseket a hír írója nem vont le, viszont megkérdezett egy szakembert, aki felvilágosította, hogy ebben az évben más módszertannal számoltak. Belinkelték továbbá az intézmény honlapját, ahol az információk elérhetők. Valami miatt az volt a benyomásom, hogy a finn közszolgálati jobban teljesített, mint az MTI, ami alapján az index írt, és hogy használható információt kaptam a hír elolvasásával. Na de mi a helyzet az indexszel? A VF honlapján található információ kétség kívül félrevezető, hiszen a kutatás vezetője azt nyilatkozza, az Egyesült Államok megerősítette vezető helyét a legversenyképesebb gazdaságként, holott tavaly hatodik volt. Ezzel együtt én úgy képzelem, picit utána lehetett volna nézni. Talán felesleges úgy címmel ellátni egy ilyen hírt, hogy "nagyot romlott a versenyképességünk", mielőtt tisztázzuk, hogy mit is jelent a VF indexe, hogy azt mikor hogy számoják, és az éves sorok összehasonlíthatók-e. A válasz persze nem, és nemcsak a módszertani váltás miatt. Az állítás, hogy kiestünk az első harmadból, szorosan véve helytálló, de átnézve az utóbbi hat-hét év listáit, pici hazánk szinte minden évben "rontott", miközben egyre több országot vettek számításba. 2001-ben 75 ország szerepelt a rangsorban, most 131. Ha az MTI és az index kedvéért százas listára vetítjük az összes helyezést, akkor 33-nál jobb eredmény az első harmadba tesz minket, annál rosszabb azon kívülre. Ezen az alapon két évben, 2003-ban és 2006-ban voltunk egyharmadon belül (a magyar gazdaság versenyképességének két nagy éve, ránézésre is nyilvánvaló...), legkíjebb 2002-ben és 2004-ben voltunk. Ha komolyan vennénk ezt az egészet, ugyanilyen határozottsággal mondhatnánk, hogy a magyar versenyképesség visszaesett a 2001-es szintre.
A jelentés értő olvasásával biztos nyerhető belőle érdekes információ, de a lista önmagában csak sarlatánkodásra alkalmas. Ezt vajon az újságíró tudja (akkor hazudik), vagy nem (akkor felkészületlen) az ismert dilemma szerint. Ehhez kapcsolhatnám még egy korábbi élményemet. Tavaly, amikor mindenféle egetverő baromságok röpködtek a levegőben az ország helyzetéről úgy pro mint kontra, az Index előállt egy olyan hírrel, hogy a "legutolsók vagyunk", ti. egy kutatóintézet az egész világra vetített országonkénti reálbéralakulási jóslattal állt elő, ahol ennek alapján sorrendbe rendezték az országokat. Akkor is felgerjedt szittya vérem, és írtam a cikk szerzőjének, megkérdeztem, ugyan már a jósolt reálbér-növekedés az milyen értelemben mutató, tehát ha annak minősül, akkor pontosan mit is jelez, és hogy kihez képest érdekes, valamint esetleg akár csak egy néhány éves sorba helyezve is mit mutatna, amire rövid úton eljutottunk odáig, hogy az újságíró közölte, ő nem közgazdász, ezért ezeken neki nem kell elgondolkodnia. Hm. Akkor kinek írta a hírt? Még valamin akartam puffogni az ügy kapcsán, de úgyis minek. Ígérem, legközelebb valami érdekesebb dologról írok. Pl. a Finnországban sincs kolbászból a kerítés témakörben...

Koncert-retro

Julcsi koncertje majd' két hete volt, vasárnap. Voltak emberek, de erről talán már írtam két szónyit. Részletes beszámolót nem írnék, ehelyett némi demonstrációval próbálkozom. Kölcsön kaptuk ugyanis álmaink felvevőjét, amivel meglehetősen jó minőségű koncertfelvétel készíthető, ráadásul a beépített mikrofonja is teljesen jó, nagy távolságból is jól működik, sőt, tulajdonképpen nagy távolságból jó igazán. Ebben a teremben sajnos nem volt elég hely, és mint utólag kiderült, amikor Julcsi átment az orgonától a zongorához, a felvett hang is jelentősen változott, ami zavarbaejtő. Ide az orgonás részből próbálok egy részt betenni (Bach és Pünkösdi kantáta). Julcsi ettől óva intett, de nekem tetszik, mit csináljak. Ez tehát valamit reprezentál Julcsiból, a felvevő ketyeréből és a kíséretből. Az utolsóhoz csak annyit, hogy oly mennyiségű hálával tartozunk a kísérőnek, hogy nem lenne kedvem bántani őtet, de ha egyszer valahol lassulóversenyt rendeznek...

Dögrováson II.

Na szóval.
Sikerült több mint két hetet eltökörésznem egy vírussal, édes kettesben. Minden figyelmemet megkapta. Az az igazság, hogy két nappal túl vagyunk a két heten, és most is folyamatosan köszörülöm a torkomat és pár perce akkorát tüsszentettem, hogy még mindig restellem. Még mielőtt elszörnyűlködnél (kedves olvasó), most nem a kispályás náthám részleteit szándékszom blogbejegyzéssé konvertálni, ellenben arra gondoltam, itt az ideje, hogy néhány szót vesztegessek a finn egészségügyre. Lehet, hogy egyszer egészen odáig eljutok, hogy valami átfogót írjak róla (nagyon viszket az ujjam hegye, meg otthon már vagy másfél éve viszket, ahogy hallgatom, ki mit mond az ügyben), de az valamennyi utánanézést igényelne, úgyhogy maradunk a teljesen földhözragadt és szubjektív megoldásnál.
Miután nem először betegeskedünk (közben Julcsi is ügyesen megkapta, két napig bírta még a koncertje után), az alapvető dolgokkal tisztában voltunk. Mikor már öt napja tartott a dolog és cseppet sem javult, elmentünk az "egészségközpontba". A város (picit szűk 50000 lakos) területi alapon oszlik hat részre, mindegyiknek saját állomása van, a miénk a belvárosival együtt a központi épületben helyezkedik. A dolgok menete nem az, hogy ül a nép az orvosnál és vár, az orvos körül pedig két asszisztens adminisztrál. Eleve be sem jutok az orvoshoz (ha valami nagyon sürgős van, mehetek a kórházba a poliklinikára, de ha nem életveszélyes vagy sebészeti, úgy elhajtanak, hogy meg sem melegszem), hanem a szakápoló vizsgál meg első körben. Nagyrészt ő is előre egyeztetett időpontban. Minden hétköznap kilenc és tíz között időpontegyeztetés nélkül is mehetek, akkor az öt ápolónő egyszerre fogad, egyébként telefonon tudok velük időpontot megbeszélni. A konkrét esetben tehát ügyesen bementünk kilenc és tíz között, a csaj behívott, bementem, elmondtam, mik a bajaim, és ahogy azt már tudtam, ujjbegyből vért vettek, gyorsteszttel megnézték, van-e gyulladásra utaló jel, és szintén helyben ellenőrizték, hogy van-e sztreptokokkusz fertőzés. Miután mindkét vizsgálat negatív eredménnyel zárult (én azt hittem itt vége, megelégszünk azzal, hogy valószínűleg vírusfertőzés), meglepetésemben majd' leestem a székről, ugyanis közölték, hogy akkor most a kis hordozható ultrahang-készülékükkel megnézik az arcüreget, hogy nincs-e ott probléma. A csaj szerint volt, ígyhát nézett nekem időpontot az orvoshoz, mert antibiotikum-kúrát csak ő írhat ki. Hozzátette, hogy reméli, az orvos is látni fogja a cuccot. Ha jól emlékszem, másnapra kaptam időt az orvoshoz, aki szintén megnézte a kis hordozható ultrahanggal, és azt mondta, nem lát semmit. Csóválgatta a fejét, hogy az ápolónő előző nap látta, akkor esetleg mégiscsak kéne penicillint írni. Aztán megnézte, mi volt az előző napi vérvizsgálat eredménye (minden számítógépen, mindenki tudja használni, nem rohangászok leletekkel) - negatív -, megcsóválta a fejét, és azt mondta, inkább valami kapszulát ad, ami az erek meg egyebek összehúzásával az orrdugulást enyhíti. Ha már ott voltam, mondtam, hogy jó lenne, ha kiírna abból a gyomorgyógyszerből, amitől annyira boldog voltam egy hónapig, amíg szedtem (otthon nem sikerült semmit kivasalnom a körzetiből, azt mondta szenvedjek és ne idegeskedjek annyit). Kiírta, de elküldött laktózterheléses vérvételre, hogy a tejérzékenységet végre egyszer kizárjuk (ez is izgis volt, de most már azzal nem terhelek senkit). Mit gondolok a fentiekből érdekesnek. Otthon a körzeti benézett volna a torkomba, hú de piros, augmentin. Három hónap alatt három felesleges antibiotikum kúrát úsztam itt meg. Az orvos itt nem írógépnek használja az ápolót, hanem partnernek tekinti. És nem azért, mert kisebb az iskolázottságbeli különbség köztük, mint otthon. Teljesen tisztességesen elláttak, figyelemmel voltak a bajaimra, és ehhez semmiféle patriárchális típusú, személyes jellegű viszonyra nem volt szükség. Itt most abbahagyom, de még majd visszatérek. Uff.

Ui. Az első verzióból kimaradt, de természetesen fontos eleme a történetnek, hogy mielőtt megérkeztem az orvoshoz, ügyesen befizettem az orvostalálkozásért fizetendő díjat, ami 11 € alkalmanként. Hozzátartozik, hogy ha az ember kifizet két alkalmat egyszerre, abban a naptári évben többször nem kérik. Tehát ha az ember az első alkalommal ezt a megoldást választja, megússza 22 €-ból. Van kórházi napidíj is, az nem kevés. Ja, még egy aranyos apróság: a laktózterheléses vérvizsgálat eredményét, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb információkat az orvos megtelefonálja nekem egy előre fixált időpontban. Fel sem merül, hogy bemegyek a laborba az eredményért, és aztán azzal felvonulok az orvoshoz (ahol végigülöm a sort).

dögrováson

Igen, tudom, hogy múlt csütörtökre ígértem a bejegyzést, de szerda óta breteg vagyok (nem elírás, Izvekov Ági tudja, miről van szó), alig élek, és a hangomat még nem is halljátok. Viszont: Szávay Ági ma korszakalkotó győzelmet aratott, meccslabdát hárított második szerván ásszal, egészen döbbenetes teljesítmény. És ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy Julcsi ma önálló koncertet adott, az egyik kedves kórustársam, aki volt szíves erre áldozni a vasárnap estéjét úgy foglalta össze az élményt, hogy "nemcsak a hangja olyan, mint egy angyalé, de úgy is néz ki mint egy angyal"...