És akkor gyorsan felskiccelnék egy olyan blogbejegyzést, amilyet igazándiból eredendően szándékoznék írni. A "mit tanulhatnánk a finnektől" nagyon régi gondolatához kicsit hasonlóan, de más indokból, nagy kedvet érzek arra, hogy finnországi tapasztalatokat/híreket írjak le. eredendően az is eszembe jutott, hogy egyes eseményeket leírnék olyan stílusban is, ahogy ugyanazt a csodálatos, biztos szakmai alapokon álló, megbízható, színvonalas magyar sajtó tálalta volna. "Sajnos" közben rájöttem, hogy az ember gyorsan kiszakad, és mint anomáliát amúgy is törli a zsigerekből a vonatkozó tapasztalatokat, úgyhogy az utóbbi valószínűleg elmarad. Mégis megpróbálkoznék egy egyszerűvel:
nem fogtok hinni nekem, de Finnországban komoly téma az ügynökügy. Dióhéjban arról van szó, hogy egyesek nyilvánvalóan együttműködtek annak idején kelet-európai titkosszolgálatokkal, jelesül leginkább a Stasi-val. Egy jelentős közéleti szereplő, bizonyos Alpo Rusi keveredett bizonyos szivárogtatások eredményeként bizonyos (kellemetlen) helyzetbe, ami nagy mértékben katalizálta a viszonyokat, és bizony, bizony, a tömeg (és most már a köztársasági elnök-asszony is) listákat szeretne. Rusiról többé-kevésbé az derült ki, hogy "nem érintett", feljelentette a titkosszolgálat vezetőjét, aki ellen nem indult eljárás - előzmények dióhéjban.
Ma vezető hír, hogy az illető lemondott, mint a közszolgálati csatorna közli, a rendőrfőnök leszögezte, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy tegnap bebizonyosodott, a szolgálat félrevezette a kormányt az információk létezésére vonatkozóan, és vagy tíz éve titkolja őket. Ellenben a lemondás hátterében hosszas betegeskedés áll, és a tisztséget "normális módon meghirdetésre kerül". Emlékeztetnek arra, hogy a következő vezetőt a kormány nevezi ki. A leköszönő Nevala még annyit mondott, hogy szerinte meghatározott időre kéne kinevezni a szolgálatok vezetőjét.
Mit is tartok érdekesnek mindebből. A hír informatív. Kiderül, ki mondja, mit mond, nem kezd el esszézni azon, hogy haha, persze, betegség. ha lesz valós információ hozzá, majd elkezdi.
Másrészt pályázatról beszél. Nem előkerül valami csodafegyver a jóisten tudja honnan, aki nagy szakértő, csak eddig nem hallottunk róla. Megnyitják pályázatra. Nahát.
2007. júl. 27.
Bolgár tenor a városházán
Tegnap este koncerten voltunk. Julcsi szerint leírhatatlan, de engem megihletett. Ez nem jelenti azt, hogy le tudnám írni, de mindenképpen kedvem támadt megpróbálni. Kezdjük tehát az elején.
Néhány hete - Julcsi zenei kapcsolatrendszerét javítandó - összejöttünk Mattival, aki tapasztalt zenész, kántor és (mint a zsönesszesek emlékezhetnek rá elevenen) karmesterként is szerez érdemeket. Miután kibeszéltük magunkat és egymást, kiderült, másnap orgonakoncert van a festői vanajai templomban (http://www.hameenlinna-evl.fi/portal/kirkot_ja_toimitilat/kirkot/vanaja/ - nem ez a legjobb kép, nekünk is van jobb, de most ezt találtam), ahol meg is jelentünk. Ugyanitt értesültünk, hogy a koncert egy sorozat része, és hogy éppenséggel tegnap este egy bolgár tenorista énekel a városháza dísztermében, ami nagyon szép, és Julcsi még nem látta. Nosza, ez megfelelő indok volt arra, hogy feliratkozzunk. El is mentünk, kicsíptük magunkat, én úgy nézhettem ki, mint egy falusi elvisz (ha jól emlékszem, ez a szakkifejezés). Matti odalent várt minket nagyon kedvesen és barátságosan, és finoman megjegyezte: nincs tolongás. Mint kiderült, az illetékesek elfelejtették meghirdetni az eseményt, ezért mindösszesen (a későn érkező Miuwa-val, a koreai származású kántorral együtt) kilencen voltunk, ebben természetesen szerepel Matti a feleségével, valamint egy pár, akikről számomra nem derült ki világosan, a helyi bolgár kisebbség képviselői-e, vagy a fellépők szülei.
Annyit be kell vallanom, hogy a bolgár tenort én hallottam vagy tíz évvel ezelőtt, és már akkor sem értem, minek erőlteti az éneklést. Matti finoman jelezte nekünk előre, hogy a cigaretta (ha köztünk marad), az bizony. Hát mit csináljunk.
Nem húzom az időt, Julcsi szerint a cigaretta hagyján, az alkohol volt a baj. Meg különben mindegy. Kicsit vitatkoztunk azon, hogy azok után, hogy megállapodtunk abban, hogy a koncert nem volt értékelhető semmilyen mérőeszközzel (értvén itt zenei megközelítéseket), felvethető-e, hogy a sok izé alatt, amitől nem volt képes hangokat egyértelmű, a kottában szereplőhöz jól közelítő magasságban, egymáshoz valamennyire hasonlító színben és jellegben megszólaltatni, hogy ott elő-előtűnt-e egy távoli, elfogadható minőségű hang. Julcsi szerint azok a kb. kvintnyi terjedelemben meg-megszólaló, valósággal énekhangszerű foltok (nem sikerült egyetlen frázist sem bármilyen szinten is elfogadhatóan végigénekelni), amiket én így értékeltem, valójában falzett voltak előadva, és különben is nevetséges ezt felvetni. Végül azzal szerelt le, hogy megkérdezte, hogy jó, akkor képzeljük el ugyanezt a koncertet hangszeressel, vagy mondjuk szopránnal. Erre el kellett ismernem, hogy elképzelni sem tudom, zeneiskolában sem. Most, hogy így belegondolok, annak idején a konzis ének szakos tanszaki koncertek rettenetesnek tűntek, de nem voltak ennél rosszabbak.
Elnézést mindenkitől, akitől elvettem az izgalmakat azzal, hogy a koncert történetbeli kezdete előtt elmondtam a végeredményt, de belátható, hogy itt a formai elemek több említést érdemelnek, mint a tartalmiak-zeneiek, ezért az előzőkre fogok koncentrálni:)
A hangulat eleve jó volt, a városház előtti piactéren rendes erősítős zene ment (itthon lakodalmas lett volna – by the way, szerintem annyira nem volt rossz), ami akár zavaró is lehetett volna, de a zongora ügyesen elnyomta. A művészek sokat várakoztatták a népes közönséget, de amint az eddigiekből már kitűnt, megérte. (A tenor húsz éve végzett Szófiában akadémiát, a zongorista tizenöt évvel korábban, egyikük sem sorolt fel nagy sikereket a bemutatkozó szövegben). A hölgy egy sajátos, ezüst színű, fényes felületű, leginkább műbőr hatású fölsőben lépett föl, amelynek a karját megmagyarázhatatlan módon tintahal-szerű, hatalmas ívet képző izé kötötte össze törzsével. A dolog azért volt picit ijesztő, mert a hölgy maga rendkívül alacsony volt, szinte pici. Ehhez végig szomorú, merev arcot hordott, és bár még ő volt az elviselhetőbb összetevője a koncertnek, nagyon kockázatmentes műsort választott (piano solo), hogy mást ne mondjak, Bach-Counodt (sic!) Ave Maria. A tenor ügyesen szélesre hagyta az ingnyakat a fehér csokinyaki mögött, és kicsit agresszív nézését kisfiús mosollyal dobta föl időnként. Mindkettejükön tükröződött a bolgár sors, ami teljesen rendben van, érthető is, de elgondolkodtatott. Ti. a kulturális lejtő fogalmával operálva persze hatalmas a lépés egy magyar (nem élvonalbeli) művész lehetőségeihez egy megfelelő finntől, de azér' már a bolgárok nem lehetnek ilyen távolságban. Ok, ez picit messzire esik a joggal levonható következtetésektől, de nehéz elképzelni hasonló jelenetet bármilyen szereplőkkel. Mondjuk egy bocsánatkérő mosolyt megengedhettek volna, hogy érzékeltessék, ők is tudják, milyet produkálnak, ha már ilyen hosszú útra jöttek. Nem húzom tovább, a horror egy teljes órán át tartott, minden formát betartottunk, művész be, taps, meghajlás, taps, művész ki, taps. Volt ráadás, az elején említett, de beazonosítatlan hölgy a bolgár főkötőben kérte, és volt bolgár sors immár zenei formában, évszázados szomorúsággal, hitelesen, ráadásul ez volt az egyetlen darab kivülről...
Néhány hete - Julcsi zenei kapcsolatrendszerét javítandó - összejöttünk Mattival, aki tapasztalt zenész, kántor és (mint a zsönesszesek emlékezhetnek rá elevenen) karmesterként is szerez érdemeket. Miután kibeszéltük magunkat és egymást, kiderült, másnap orgonakoncert van a festői vanajai templomban (http://www.hameenlinna-evl.fi/portal/kirkot_ja_toimitilat/kirkot/vanaja/ - nem ez a legjobb kép, nekünk is van jobb, de most ezt találtam), ahol meg is jelentünk. Ugyanitt értesültünk, hogy a koncert egy sorozat része, és hogy éppenséggel tegnap este egy bolgár tenorista énekel a városháza dísztermében, ami nagyon szép, és Julcsi még nem látta. Nosza, ez megfelelő indok volt arra, hogy feliratkozzunk. El is mentünk, kicsíptük magunkat, én úgy nézhettem ki, mint egy falusi elvisz (ha jól emlékszem, ez a szakkifejezés). Matti odalent várt minket nagyon kedvesen és barátságosan, és finoman megjegyezte: nincs tolongás. Mint kiderült, az illetékesek elfelejtették meghirdetni az eseményt, ezért mindösszesen (a későn érkező Miuwa-val, a koreai származású kántorral együtt) kilencen voltunk, ebben természetesen szerepel Matti a feleségével, valamint egy pár, akikről számomra nem derült ki világosan, a helyi bolgár kisebbség képviselői-e, vagy a fellépők szülei.
Annyit be kell vallanom, hogy a bolgár tenort én hallottam vagy tíz évvel ezelőtt, és már akkor sem értem, minek erőlteti az éneklést. Matti finoman jelezte nekünk előre, hogy a cigaretta (ha köztünk marad), az bizony. Hát mit csináljunk.
Nem húzom az időt, Julcsi szerint a cigaretta hagyján, az alkohol volt a baj. Meg különben mindegy. Kicsit vitatkoztunk azon, hogy azok után, hogy megállapodtunk abban, hogy a koncert nem volt értékelhető semmilyen mérőeszközzel (értvén itt zenei megközelítéseket), felvethető-e, hogy a sok izé alatt, amitől nem volt képes hangokat egyértelmű, a kottában szereplőhöz jól közelítő magasságban, egymáshoz valamennyire hasonlító színben és jellegben megszólaltatni, hogy ott elő-előtűnt-e egy távoli, elfogadható minőségű hang. Julcsi szerint azok a kb. kvintnyi terjedelemben meg-megszólaló, valósággal énekhangszerű foltok (nem sikerült egyetlen frázist sem bármilyen szinten is elfogadhatóan végigénekelni), amiket én így értékeltem, valójában falzett voltak előadva, és különben is nevetséges ezt felvetni. Végül azzal szerelt le, hogy megkérdezte, hogy jó, akkor képzeljük el ugyanezt a koncertet hangszeressel, vagy mondjuk szopránnal. Erre el kellett ismernem, hogy elképzelni sem tudom, zeneiskolában sem. Most, hogy így belegondolok, annak idején a konzis ének szakos tanszaki koncertek rettenetesnek tűntek, de nem voltak ennél rosszabbak.
Elnézést mindenkitől, akitől elvettem az izgalmakat azzal, hogy a koncert történetbeli kezdete előtt elmondtam a végeredményt, de belátható, hogy itt a formai elemek több említést érdemelnek, mint a tartalmiak-zeneiek, ezért az előzőkre fogok koncentrálni:)
A hangulat eleve jó volt, a városház előtti piactéren rendes erősítős zene ment (itthon lakodalmas lett volna – by the way, szerintem annyira nem volt rossz), ami akár zavaró is lehetett volna, de a zongora ügyesen elnyomta. A művészek sokat várakoztatták a népes közönséget, de amint az eddigiekből már kitűnt, megérte. (A tenor húsz éve végzett Szófiában akadémiát, a zongorista tizenöt évvel korábban, egyikük sem sorolt fel nagy sikereket a bemutatkozó szövegben). A hölgy egy sajátos, ezüst színű, fényes felületű, leginkább műbőr hatású fölsőben lépett föl, amelynek a karját megmagyarázhatatlan módon tintahal-szerű, hatalmas ívet képző izé kötötte össze törzsével. A dolog azért volt picit ijesztő, mert a hölgy maga rendkívül alacsony volt, szinte pici. Ehhez végig szomorú, merev arcot hordott, és bár még ő volt az elviselhetőbb összetevője a koncertnek, nagyon kockázatmentes műsort választott (piano solo), hogy mást ne mondjak, Bach-Counodt (sic!) Ave Maria. A tenor ügyesen szélesre hagyta az ingnyakat a fehér csokinyaki mögött, és kicsit agresszív nézését kisfiús mosollyal dobta föl időnként. Mindkettejükön tükröződött a bolgár sors, ami teljesen rendben van, érthető is, de elgondolkodtatott. Ti. a kulturális lejtő fogalmával operálva persze hatalmas a lépés egy magyar (nem élvonalbeli) művész lehetőségeihez egy megfelelő finntől, de azér' már a bolgárok nem lehetnek ilyen távolságban. Ok, ez picit messzire esik a joggal levonható következtetésektől, de nehéz elképzelni hasonló jelenetet bármilyen szereplőkkel. Mondjuk egy bocsánatkérő mosolyt megengedhettek volna, hogy érzékeltessék, ők is tudják, milyet produkálnak, ha már ilyen hosszú útra jöttek. Nem húzom tovább, a horror egy teljes órán át tartott, minden formát betartottunk, művész be, taps, meghajlás, taps, művész ki, taps. Volt ráadás, az elején említett, de beazonosítatlan hölgy a bolgár főkötőben kérte, és volt bolgár sors immár zenei formában, évszázados szomorúsággal, hitelesen, ráadásul ez volt az egyetlen darab kivülről...
2007. júl. 17.
az elso
Eloszor is elnezest kerek mindenkitol, mert ebben a pillanatban nem vagyok kepes ekezetes betuket hasznalni (illetve lusta vagyok tokoreszni vele).
Egyszoval ket het elteltevel megprobalnam elkezdeni a naploirast.
Azaz blogolok. Izlelgetem. Ugrin kanal ur (korustagok elonyben) nyilvan azt mondana, beeeelogolok. Ha ez egy maniava erosodo szokas lesz (amennyire viszonyom a rendszeresseghez ismert, ettol nem kell tartani), mondhatom hogy beblogolok. Mindenesetre vicces dolog ez az internetes nyelv. Nyugalom, nem fogok nekiallni sirankozni a nyelv romlasan (feleslegesnek is tartom, meg alkatilag is idegen tolem), es az emlitett temaba se megyek bele (mert nem ertek hozza). A tervem, hogy amint normalizalodnak a dolgok (azaz lesz folyamatos hozzaferesem) bizonyos rendszeresseggel beszamolok az esemenyekrol, illetve hagyom, hogy elragadjanak gondolataim abban a remenyben, hogy valakinek van turelme reagalni rajuk. Ennyit nyitaskent es roviden. Ha valakit erdekel az eletunk, az tartok tole, hogy inkabb Julcsi blogjan fog tudni tajekozodni...
Egyszoval ket het elteltevel megprobalnam elkezdeni a naploirast.
Azaz blogolok. Izlelgetem. Ugrin kanal ur (korustagok elonyben) nyilvan azt mondana, beeeelogolok. Ha ez egy maniava erosodo szokas lesz (amennyire viszonyom a rendszeresseghez ismert, ettol nem kell tartani), mondhatom hogy beblogolok. Mindenesetre vicces dolog ez az internetes nyelv. Nyugalom, nem fogok nekiallni sirankozni a nyelv romlasan (feleslegesnek is tartom, meg alkatilag is idegen tolem), es az emlitett temaba se megyek bele (mert nem ertek hozza). A tervem, hogy amint normalizalodnak a dolgok (azaz lesz folyamatos hozzaferesem) bizonyos rendszeresseggel beszamolok az esemenyekrol, illetve hagyom, hogy elragadjanak gondolataim abban a remenyben, hogy valakinek van turelme reagalni rajuk. Ennyit nyitaskent es roviden. Ha valakit erdekel az eletunk, az tartok tole, hogy inkabb Julcsi blogjan fog tudni tajekozodni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
