Na, sikerült odáig elérni, hogy már a saját szobámban írok. (Vö.: http://www.helsinki.fi/collegium/english/ ). Erről is írok, remélem nem nagyon soká.
Gondoltam viszont, hogy a magam jóléte érdekében először megpróbálok megszabadulni attól a nyomasztó tartozástól, hogy nem elmékeztem meg az utunkról, aminek pedig már egy hónapja (több).
Június 30-án, azaz szombaton indultunk, de persze a történet semmilyen értelemben sem itt kezdődött.
Ádámot és Évát kihagyva a történetből, az indulást megelőző legfontosabb tevékenység az össze- illetve bepakolás volt. Mindkettőből meghatározó mértékben vették ki a részüket Julcsi szülei. Igazándiból volt egy elképzelésünk arról, hogy mik azok a dolgok, amik nélkül nem nagyon leszünk meg odakint, és volt egy nagyon elnagyolt elképzelésünk arról, hogy mi fér esetleg be az autóba. Hogy a kettő mennyiben találkozik, az kizárólag az indulás reggelén derült ki. Előző este megtettünk annyit, hogy a cipőket egyenként zacskózva levittük, és a lehajtott ülés illetve az első ülések közötti viszonylag nagy hézagba berakosgattuk őket. Meglepően sok fért (csak az ünneplő cipőmet nem találom sehol...). Reggel aztán lehordtuk a cuccot, és (bármilyen meglepően hangzik) pont befértünk. A pont azt jelenti, hogy nem egészen plafonig volt pakolva az autó hátulja (a fiesta hátsó ülése vizszintes helyzetbe hozható - ez itt a reklám helye), és a jobb könyököm alatt az elemózsia volt (viszont az autópályán viszonylag ritkán kell váltani...).
Egészen kiváló utunk volt, a tervezett útvonalhoz (http://www.viamichelin.com/viamichelin/int/dyn/controller/ItiWGPerformPage?reinit=1&strStartCityCountry=1741&strStartAddress=&strStartMerged=Budapest&strDestCityCountry=240&strDestAddress=&strDestMerged=Volkmarsen&image2.x=43&image2.y=11#)
képest alig volt kellemetlen meglepetés, legfeljebb több útépítés volt, csodálkoztam is, hogy ha ennyire hergelik a népet, mér nincs forradalom...
Eredendően picit tartottam az úttól, mert ennyit még nem vezettem egy nap, de a koncentrációval nem volt probléma. A fiesta belső borítása (mint így kiderült) talán picit túl kemény mert a könyököm fájt minden oldalról, a cipő összevissza kínozta a bőrömet
, és voltak egyéb apró bajaim is.
Volkmarsenben finomat ettünk, jól éreztük magunkat, nyolckor úgy elaludtam mint annak a rendje. Már indulás előtt is némi kimerültség-jelek mutatkoztak rajtam, mindenestre nagyot sziundiztam. Másnap továbbmentünk, az autó mint egy új száguldott:) Estére kényelmesen átértünk Svédországba, útközben volt egy rövid kompszakasz Puttgarden és Rodby között, majd Malmö és Koppenhága között a híres hidat vettük igénybe. Szép élmény egyébként. Forgalom alig volt, Dániában volt kis torlódás, de lehetett haladni. Semmi kellemetlenség.
Hajnali háromra értünk Stockholmba, de nagyon boldog nem voltam, ez volt a hosszabb út (több mint 1300 km), de itt sem a koncentrációval volt a nehézség éjszaka se. Elkezdett fájni a torkom, volt valami gyomorproblémám, és beállt a nyakam, amitől fejfájásom lett. Nyomorult állapotban voltam. Ezzel együtt lement úgy a 2500 km hogy egyszer nem kellett nagyobbat lépnem a fékre. Szavunk nem lehet. Stockholmban idilli éjszaka volt, kelt felfele a nap, és a szép svéd éjszakában wc-t kerestünk bőszen. Nem volt könnyű. Próbáltunk valamit aludni, a nap sütött be a kocsi ablakán rézsút, nem fokozom, tele volt a hócipőnk mire reggel behajóztunk.
A kabinunk jó volt, mint egy közepes méretű hotelszoba, fürdőszobával és tévével. Miután nappal utaztunk, bagóért adták. Aludtunk. Nem nagyon lettem volna másra képes. Napközben ebédeltünk (mi más, mint svédasztal...), az igen jó élmény volt. Ez a beszámoló ez most sajnos méltatlan az út grandiozitásához, de ennyire tellett. Le akartam tudni. Majd korrigálok
Gondoltam viszont, hogy a magam jóléte érdekében először megpróbálok megszabadulni attól a nyomasztó tartozástól, hogy nem elmékeztem meg az utunkról, aminek pedig már egy hónapja (több).
Június 30-án, azaz szombaton indultunk, de persze a történet semmilyen értelemben sem itt kezdődött.
Ádámot és Évát kihagyva a történetből, az indulást megelőző legfontosabb tevékenység az össze- illetve bepakolás volt. Mindkettőből meghatározó mértékben vették ki a részüket Julcsi szülei. Igazándiból volt egy elképzelésünk arról, hogy mik azok a dolgok, amik nélkül nem nagyon leszünk meg odakint, és volt egy nagyon elnagyolt elképzelésünk arról, hogy mi fér esetleg be az autóba. Hogy a kettő mennyiben találkozik, az kizárólag az indulás reggelén derült ki. Előző este megtettünk annyit, hogy a cipőket egyenként zacskózva levittük, és a lehajtott ülés illetve az első ülések közötti viszonylag nagy hézagba berakosgattuk őket. Meglepően sok fért (csak az ünneplő cipőmet nem találom sehol...). Reggel aztán lehordtuk a cuccot, és (bármilyen meglepően hangzik) pont befértünk. A pont azt jelenti, hogy nem egészen plafonig volt pakolva az autó hátulja (a fiesta hátsó ülése vizszintes helyzetbe hozható - ez itt a reklám helye), és a jobb könyököm alatt az elemózsia volt (viszont az autópályán viszonylag ritkán kell váltani...).
Egészen kiváló utunk volt, a tervezett útvonalhoz (http://www.viamichelin.com/viamichelin/int/dyn/controller/ItiWGPerformPage?reinit=1&strStartCityCountry=1741&strStartAddress=&strStartMerged=Budapest&strDestCityCountry=240&strDestAddress=&strDestMerged=Volkmarsen&image2.x=43&image2.y=11#)
képest alig volt kellemetlen meglepetés, legfeljebb több útépítés volt, csodálkoztam is, hogy ha ennyire hergelik a népet, mér nincs forradalom...
Eredendően picit tartottam az úttól, mert ennyit még nem vezettem egy nap, de a koncentrációval nem volt probléma. A fiesta belső borítása (mint így kiderült) talán picit túl kemény mert a könyököm fájt minden oldalról, a cipő összevissza kínozta a bőrömet
, és voltak egyéb apró bajaim is.Volkmarsenben finomat ettünk, jól éreztük magunkat, nyolckor úgy elaludtam mint annak a rendje. Már indulás előtt is némi kimerültség-jelek mutatkoztak rajtam, mindenestre nagyot sziundiztam. Másnap továbbmentünk, az autó mint egy új száguldott:) Estére kényelmesen átértünk Svédországba, útközben volt egy rövid kompszakasz Puttgarden és Rodby között, majd Malmö és Koppenhága között a híres hidat vettük igénybe. Szép élmény egyébként. Forgalom alig volt, Dániában volt kis torlódás, de lehetett haladni. Semmi kellemetlenség.
Hajnali háromra értünk Stockholmba, de nagyon boldog nem voltam, ez volt a hosszabb út (több mint 1300 km), de itt sem a koncentrációval volt a nehézség éjszaka se. Elkezdett fájni a torkom, volt valami gyomorproblémám, és beállt a nyakam, amitől fejfájásom lett. Nyomorult állapotban voltam. Ezzel együtt lement úgy a 2500 km hogy egyszer nem kellett nagyobbat lépnem a fékre. Szavunk nem lehet. Stockholmban idilli éjszaka volt, kelt felfele a nap, és a szép svéd éjszakában wc-t kerestünk bőszen. Nem volt könnyű. Próbáltunk valamit aludni, a nap sütött be a kocsi ablakán rézsút, nem fokozom, tele volt a hócipőnk mire reggel behajóztunk.
A kabinunk jó volt, mint egy közepes méretű hotelszoba, fürdőszobával és tévével. Miután nappal utaztunk, bagóért adták. Aludtunk. Nem nagyon lettem volna másra képes. Napközben ebédeltünk (mi más, mint svédasztal...), az igen jó élmény volt. Ez a beszámoló ez most sajnos méltatlan az út grandiozitásához, de ennyire tellett. Le akartam tudni. Majd korrigálok
5 megjegyzés:
Jobb későn, mint egyáltalán sem.
Köszönjük a beszámolót.
Laci
Köszi az élményszerű beszámolót:) Ezek szerint autóval sem reménytelen eljutni Finnországba.
Gabi
Szia Gabi!
köszönöm a bejegyzést!!!!
Egyábként melyik Gabi? (röstellkedve kérdezvén)
Én is vártam a beszámolót, köszönöm! Le a kalappal előtted! Nekem Kolozsvárig vezetni is nagy kihívás volt, pedig az csak 500 km (kis eltévedéssel).
Na jó, Kolozsvárig még Dömével, a Suzukival én is nagyon megszenvedtem, teljesen örültem, hogy vége. Azért az egy másik műfaj. De jó élmény volt azért.
Megjegyzés küldése